A duguláselhárítás Újbuda esetében is számtalan hívást kap lakásokból, amik a fenti problémával kapcsolatosak: a mosogatógép új, nem látszik hibásnak, mégsem indul el, vagy nem engedi le a vizet, esetleg a program végén az edények piszkosabbak, mint annak elején. A megoldás általában az, hogy valamilyen szennyeződés rakódott le az elvezető vezetékben, ami dugulást okozott.
Mivel a mosogatógépek zöme be van építve, ezért az elhárítás nem olyan egyszerű, mint egy mosogatótálcánál. A házi praktikák alkalmazása is rendkívül korlátozott. Érdemes a mosogatógép hozzáférhető lefolyóit átnézni, megtisztítani, esetleg lefolyótisztító folyadékkal próbálkozni. Ne használjunk granulátumos szert, mert ha az nem jut el a dugulásig és nem oldódik fel maradéktalanul, akkor súlyosabb dugulást okozhat. Utolsó próbálkozásként üres, (tesztnek egy tányért érdemes bent hagyni), meleg vizes programot érdemes elindítanunk.
Ha otthoni tevékenységünk nem vezetett eredményre, akkor hívjunk duguláselhárító szakembert. A duguláselhárítás 11 kerület minden pontján lehetséges, gyakorlatilag éjjel-nappal elérhetőek ezzel foglalkozó vállalkozók és cégek. A mosogatógép duguláselhárításánál lélekben és gyakorlatban is készüljünk arra, hogy a gép kiszerelése szükséges lehet. A gép használati utasítása legyen kéznél és ha vannak célszerszámok a konyhapult megbontásához, akkor azokat is érdemes előkészíteni.
A mosogatógép esetében a dugulás lehet a gépen belül, vagy akár az elvezető rendszerben is. Sok mosogatógép a mosogató alatti szifonhoz van kötve, így árulkodó jel lehet, hogy ott jelentkezik-e a dugulás. Az eszköz kiszerelése előtt, az elvezető bekötése felől is érdemes a rendszert megbontani, hátha onnan elérhető a problémát okozó dugulás. Az is elképzelhető, hogy nem klasszikus dugulással van dolgunk, hanem a gép rosszul lett bekötve és a vízelvezetés emiatt nem tökéletes. Ebben szintén tud segíteni egy duguláselhárító szakember, aki valószínűleg találkozott már hasonló esettel.
A mosogatógép dugulása megelőzhető, ha mindig figyelünk arra, hogy minél kevesebb ételmaradék (csont, almacsutka, salátalevél stb. ) kerüljön bele, illetve véletlenül se maradjanak egyéb hulladékok (szalvéta, sütőpapír stb. ) a tányérokon, edényeken.
Korábbi bejegyzések:
- Újbudai rémálom a strang dugulása: ezek lehetnek az első jelek
- Mikor van szükség kamerás felderítésre a duguláselhárítás során? Szükséges-e szivattyúzni előtte?
- Mit tehetünk azért, hogy kellemetlen dugulás ne keserítse életünket?
- Szakmbert hívjunk, vagy egy csőgörény is megoldja a dugulást?
- Érd jellemző makacs dugulásai és azok okai