Építkezések zárásaként szokott következni a szaniterek bekötése. Előfordul, hogy a szerelés alatt nem vagyunk ott, vagy az átvételkor elfelejtjük kipróbálni az eszközöket, aztán meglepve tapasztaljuk, hogy nem biztos, hogy így kellene működnie az új kézmosónknak. Mint ha előző lakásunkban ennél gyorsabban folyt volna le a víz. Ne várjuk meg, amíg teljessé válik a dugulás, hívjunk szakembert.
Két jellemző oka van az ilyen dugulásoknak, az egyik a törmelékhalmozódás, a másik a helytelen kivitelezés. Az első ok mögött általában az áll, hogy a munkát végző mesterek olyan dolgot juttattak a lefolyókba, amiket nem kellett volna. Ott mosták ki eszközeiket, vagy öntöttek olyan vizet, amiben több volt a szilárd anyag, mint kellett volna. Néhány anyag kiszáradva bele tud kötni a lefolyókba vagy egyszerűen csak felhalmozódik ott. Ez bosszantó, de a jobbik eset, mert a probléma hagyományos eszközökkel elhárítható.
A rosszabbik eset ugyanis a kivitelezési hiba. Ekkor nem dugítja el semmi a lefolyót, egyszerűen a helytelen kialakítás miatt nem működik kellő hatékonysággal a rendszer. Lehetnek a keresztmetszet vagy a lejtés mértékében problémák, esetleg egyes berendezések rosszul lettek bekötve. Erős lehet a gyanúnk, ha a probléma nem állandó, de gyakran visszatérő: például attól függ, hogy nálunk lefolyik-e a zuhanyozó, hogy a szomszéd lehúzta-e a wc-t. Ha szükséges, a szakember akár kamerás vizsgálattal tudja ellenőrizni a vezetékeket a probléma okának feltárásáért. Azért sem érdemes várni a szakember kihívásával, hogy a kivitelezési hiányosságok garanciálisan javíthatóak legyenek.
A fenti problémákat is kezelő duguláselhárítás Érd és Újbuda területén az év bármely napján és bármely napszakában hívható, akik ha szükséges azonnali kárelhárításban is partnerek. A munka díja döntően annak jellegétől függ, de egyre több a fix áras szolgáltató is. A duguláselhárítás 11 kerület egész területén általában nem jár kiszállási díjjal csak a szerelés költségét kell térítenünk a munka elvégzése után.