Lefolyó dugulása beépített mosógépnél

Lefolyó dugulása beépített mosógépnél

Ha a beépített mosógép nem működik megfelelően, a hiba nem feltétlenül a készülékben van, könnyen elképzelhető, hogy dugulással állunk szemben. Ha a működés a megszokottnál zajosabb, az annak lehet a jele, hogy a gép motorjának nagyobb erőfeszítésébe telik a víz szivattyúzása, ami a dugulás egyik korai jele lehet. Egyes típusoknál ezt magunk is láthatjuk, hogy a víz lassan távozik a gépből az adott program végén. Szintén dugulás lehet a hátterében ha a működést követően kellemetlen szagok jelennek meg a mosógép környezetében.

Ha víz jelenik meg a mosógép körül, abból szintén valamilyen dugulásra következtethetünk. Először a mosógép lefolyószűrőjét vizsgáljuk meg, hogy az tiszta-e. Ha szerencsések vagyunk ezzel meg is találtuk a probléma okát és a jövőben a szűrő rendszeres tisztításával megelőzhetjük annak kiújulását.

Az is előfordulhat, hogy a víz olyan lassan tud csak távozni a gépből a programpontok között, hogy az a mosás hatékonyságát csökkenti, esetleg olyan szennyeződések is a ruhákra kerülhetnek, amik a dugulással hozhatók kapcsolatba. Árulkodó jel, ha nem az öblítő illatát érezzük a ruhákon, hanem állott, kellemetlen szagot. Ha a mosógép lefolyó dugulása teljes, akkor a víz a program végén egyáltalán nem tud a gépből távozni, az csak hagyományos módon engedhető le belőle.

Néhány modern mosógép beépített, okos rendszerekkel rendelkezik, amelyek észlelik a vízszintet és a lefolyó állapotát. Ha probléma merül fel a lefolyóval, a mosógép hibaüzeneteket jeleníthet meg vagy leállhat.

Fontos, hogy el tudjuk különíteni a működési hibát a dugulástól, mert ettől függően kell szakemberhez fordulnunk. Ha a mosógép működése egyébként megfelelő, nem a szűrő volt a probléma, az jól működik, ha nem a lefolyóba ereszti a használt vizet (hanem mondjuk egy lavórba), akkor duguláselhárító szakemberhez forduljunk mert a probléma nem a gépben van. Ha azonban ilyen módon sem működik megfelelően a mosógép, akkor ahhoz kell szerelőt hívnunk.

A mosógép duguláselhárítás Újbuda területén az esetek többségében hamar megoldható, de fel kell arra készülnünk, hogy a lefolyó vezetékhez a szakembernek hozzá kell férnie. Ez beépített készülékeknél problémás lehet, a bútor részleges szétszerelése általában szükséges. Ezzel együtt is a duguláselhárítás 11. kerület egészén néhány óra leforgása alatt orvosolja a mosógép dugulásokat is.

Korábbi bejegyzések: