Komolyabb dugulásoknál sajnos az elhárítás csak az első feladat, ezt követően még akadhat tennivalónk. Amikor dugulás lép fel, ezt jellemzően abból észleljük, hogy nem folyik le a csatornahálózatba a szennyvíz. A mélyebben fekvő dugulások esetén visszafolyások is keletkezhetnek, az elfolyni nem tudó lé utat keres magának és más lefolyókon keresztül indul meg fölfelé. Például dugulás esetén a csapba engedett víz nem annak lefolyóján fog elsőként megjelenni, hanem a padlóösszefolyón vagy a zuhanytálcán keresztül fog feltörni.
Ilyen módon a szennyvíz elöntheti otthonunk egy részét is, de ha ez nem is történik meg, behatolhat hálózatba kötött eszközeinkbe. A visszafolyás ugyanis megjelenhet a mosógépben vagy mosogatógépben is. A rendellenes helyen összegyűlt szennyvíz akkor is gondot okozhat, ha az aránylag “tiszta”, hiszen ezen gépeket károsíthatja vagy akár újabb dugulás alapját adhatja.
Ha a dugulással a barna szennyvíz és érintett, akkor sokkal komolyabb fertőtlenítés elé kell néznünk a duguláselhárítás után. Ekkor nem pusztán a látható felületek tisztítása és fertőtlenítése feladatunk, hanem az érintett csatornaszakaszé is. Ha a fertőtlenítés elmarad, az kellemetlen szagokat, újabb dugulásokat és egészségügyi kockázatot is jelenthet. Képzeljük el, mi történik, ha a barna szennyvízzel kevert léből bármennyi is visszaszivárog a mosogatógép leeresztőjének egyik szűrőjébe.
Nem csak a legrosszabbra kell gondolni. Egy hosszabb ideig fennálló zsíros dugulás eredményeként más csatornákban is megjelenhet a zsírosodás, de az is okozhat problémát, ha vegyszereket öntöttünk a lefolyóba, amik később máshol kerülnek felszínre.
Ahhoz, hogy felmérhessük hol és milyen fertőtlenítésre van szükségünk, jobb ha szakemberhez fordulunk. A legtöbb duguláselhárítással foglalkozó cég fel van készülve az ilyen kellemetlen helyzetekre. Meg tudják állapítani, hova juthatott el a dugulás következtében a szennyvíz, szükség esetén megvizsgálhatják a kérdéses lefolyókat, csatornákat valamint gondoskodhatnak azok megfelelő vegyszeres tisztításáról és fertőtlenítéséről is.
