Előzzük meg a dugulást

Hogy előzzük meg a dugulást

Ha dugulásról beszélünk, mindenki egyből a vegyszerekre gondol, hogy csak azok tudnak segíteni. Dugulás elhárítási vegyszerek sok helyen sok féle kapható. Ha lehet, mindig híg gél állagút szerezzünk be, mert a darabos vegyszerek talán jobban bele tudnak kötni a lefolyóba, mint a hígabb duguláselhárító adalékok.

De ezek a csodaszerek is inkább csak megelőzésre alkalmasabbak inkább, mint a kialakult dugulás elhárítására. Ha a dugulás bekövetkezett, akkor már hiába öntjük bele, mert már nem jut el a dugulás helyszínére, és nem tudja ott kifejteni a kellő hatását. Ha hosszú a hajunk, vagy házi állatott fürdetnénk a kádban, akkor feltétlen használjunk szűrőt a lefolyónál, amivel fel tudjuk fogni a szőrszálakat, és a hajszálakat. Különben nem kell használni a szűrőt, mert nagyon lelassítja a víz áramlását és sokkal könnyebben eldugul a lefolyócső, mert a lassú vízfolyásnál sokkal könnyebben tud lerakodni a szennyeződés. Ha ügyesek vagyunk, akkor a mosdó és mosogató szifonokat időnként tisztítsuk ki, ezzel is könnyen megelőzhetjük a dugulást. A mosogatóba semmilyen ételmaradékot, olajat zsírt ne öntsünk bele, mert könnyen kicsapódik a lefolyócső falán és roppant könnyen előidézi a dugulást. A vécébe nem szabad beledobni a nem oda való dolgokat, tampon, betét stb, mert nagyon hamar meg akadhat a lefolyócsőbe és máris kész a dugulás. A kosaras illatosító helyett inkább az öntapadós gél állagút vegyük, mert az illatosító kosár füle elszakadhat, és máris dugulás keletkezhet. A fürdőszobában a padló összefolyót időnként takarítsuk, ki bő vízzel öblítsük át és fertőtlenítsük ki, ez is jó megoldás a dugulás megelőzésére. A mosogatóba is tökéletes a szódabikarbóna és ecet, nagyon nagy segítség a megelőzésbe, de a dugulás elhárításnál is sikeresek lehetünk vele. Ráadásul még környezetkímélő is. Ha épületen kívül van tisztító aknánk, érdemes időnként belenézni és kitisztítani, ha fenn akadt valami szennyeződés, és bő vízzel átmosatni. A vécé tartályok mostanában már elég energiatakarékosak, de ezzel is vigyázzunk, mert a szennyvíznek kell a szemetet a csatornába elszállítani, és ha kevés a folyadék, akkor nem biztos, hogy az utcáig el tudja vinni. Ebben az esetben idő kérdése csak a dugulás. Érdemes az aknákba időként egy pár vödör esővizet, ha kertes házban lakunk felfogni, ez nem kerül pénzbe és egymás után bele önteni a tisztulás érdekében. Ha oda figyelünk ezekre az apró dolgokra, akkor nagyon ritka vendég lesz a dugulás elhárító szakember nálunk.

Dugulás elhárítás falbontás nélkül vízvezetékszerelés

Dugulás elhárítási Tanácsok Praktikák  +36 (70) 291-7864