Eldugult wc dugulás elhárítása

Eldugult wc tisztítása

A legtöbb emberre jellemző, hogy akkor kezd el foglalkozni egy témával, amikor azzal kapcsolatban a probléma már felmerült. Igaz ez a wc esetében is. Pedig sokkal ritkábban jönne velünk szembe az eldugult wc tisztítása, ha megfelelő időközönként, rendszeresen, alaposan ki lenne pucolva a wc. Nem kell azonban „gondatlannak” lennünk ahhoz, hogy „elzáródjon a vezeték”. Ha hetente csillogóvá varázsoljuk is a mellékhelyiséget, és nem dobálunk bele mindenfélét, akkor is lehetnek olyan rejtett hibaforrások, melyekből egyszer csak meghozza a sosem várt baj.

Az idegek felpumpálása mellett…

Ha a „dolog” fennakad, akkor bizony kézbe kell venni a pumpát és neki józan paraszti ésszel meg kell próbálni addig pumpálni, amíg a meg nem indul az áramlás. Ha ténylegesen „lefolyik” a wc-ben lévő tartalom – a lefolyóba! –, akkor az erőfeszítésünknek és a homlokunkon megjelenő izzadtságcseppeknek hála sikerrel jártunk! Legalábbis egy időre…

Van azonban olyan eset is (nem is egyszer), amikor hiába erőlködünk (és teljesen hiábavaló mindent a wc-be önteni is), az eldugult wc tisztítása nem sikerül. Ilyenkor nincs más út, mindenképp szakembert kell hívni, aki rövid időn belül elhárítja a dugulást.

Vízvezeték szerelés +36 (70) 291-7864