Tavasszal fontos figyelmet kell fordítanunk az esővízelvezető rendszerre (más néven csatorna/eresz).
4 alapvető szempontot kell figyelembe vennünk ennek vizsgálatakor:
- ép-e,
- található-e rajta lyuk vagy bármilyen olyan sérülés, ahol ereszteni tud,
- nincsenek szétcsúszva az illesztések,
- dugulás keletkezett-e a csatornában.
Mivel ősszel a csatornába hullanak a levelek és a hideg, nedves időben moha keletkezik, ezért érdemes ezt ellenőrizni. Télen és tavasszal bomlásnak indulnak a levelek, ami egy masszív dugulást eredményez. A csatornatisztítás vitathatatlanul fontos.
Ha a ház körül fa található érdemes a fák ágait visszavágni.
Fontos tudnivalók a nem megfelelő csatornáról:
Az ereszbe kerülő szennyeződéstől dugulás keletkezik, ami által a víz nem tud majd megfelelően lefolyni a csatornában. Vagy éppen illesztési hiba, esetleg lyukak vannak rajta. A tavaszi esőzéseknek köszönhetően, pedig a házunk fala fogja bánni, ami átázik és penész keletkezik a falon. Ezzel az apró figyelmességgel, hogy évente legalább egyszer átnézzük a csatornánkat nagyon sokat lehet spórolni.
Ha nem tudjuk saját magunk kitisztítani/megjavítani akkor keressünk fel a szakember segítségét.
Nagy figyelmet kell fordítanunk a ház körüli járdára is. Sok esetben a járda a ház felé lejt, így az esővizet a ház fala felé vezeti. A repedésekbe pedig növények jelennek meg, amiket azonnal el kell távolítani. A növényeknek hihetetlen feszítő erejük van, ami akár a beton falat is képes széthasítani. Így a problémát, mint sok esetben csírájában kell megoldani.
Az épület tövét áztató víz komoly károkat tud okozni a ház állapotában. Nagyon fontos, ezért odafigyelni ezekre a dolgokra.
+Tipp, ami pénztárcabarát lehet hosszú távon. Avagy a duguláselhárítás megelőzése:
Évenként nézessük át szakemberrel a vezetékrendszert, ahol dugulás alakulhat ki. (Például: lefolyó, szennyvíz, mosdó, szuez stb.) Már olyan fejlett technológiai eszközeik vannak, mint például a kamerás cső figyelő.

Mivel, ha ezt nem tesszük meg, akkor többe kerül majd ennek helyrehozása, mint a megelőzés. Az állapotfelmérés mindig legyen fontos az életünkbe. Akár be is építhetjük az éves rutinunkba, ahogy például a garázs takarítást és a szelektálást is beépítettük már. Ezt se hanyagoljuk el és évente legalább egyszer ellenőriztessük egy hozzáértő emberrel. Ez a módszerrel nem csak a dugulások megelőzésére alkalmas, de a megszüntetése is. Hisz sosem tudhatjuk, mi rejtőzik a vízvezeték mélyén.