Dugulás elhárítás megelőzés

Dugulás elhárítás – dugulás előtt

Ne várja meg, míg teljesen eldugul a lefolyó a fürdőben vagy a konyhában. Ha dugulásra utaló jeleket tapasztal, próbálja a lehető leghamarabb megoldani a problémát. Minél tovább halogatja a dugulás elhárítást, annál bonyolultabb és költségesebb lesz végül a munka.

A legtöbb esetben a készülődő dugulásnak vannak már előjelei. Nehezen folyik le a víz a mosdóban, mosogatóban, pedig előtte semmi ilyesmit nem lehetett tapasztalni. Ez annak a jele, hogy a lefolyócső elvékonyodik, mert belül valahol egy lerakódás egyre nagyobbra hízik. Normál használat mellett a mosdóban, fürdőkádban olyan ütemben folyik le a víz, ahogyan azt a csapon beengedjük. Ha a fürdőkádban zuhanyozik és nincs bedugva a dugó, akkor általában a víz nem állhat meg a kádban. Ugyanez igaz a folyóvizes mosogatásra is. Ha a normál használat mellett nem folyik le a víz olyan gyorsan, ahogyan azt a csapon engedi, akkor már valami dugulás kialakulóban van. Ilyenkor nem érdemes megvárni, míg a lefolyó teljesen elzáródik, hanem meg kell próbálni fellazítani az akadályt. Erre sok módszert tudunk ajánlani: forró vizes és szódabikarbónás öblítéssel, pumpálással, a szifonok tisztításával jó eredményeket lehet elérni. Ha a házi módszerek már nem segítenek, akkor érdemes kihívni a duguláselhárító szakembert, hogy tisztítsa ki a csöveket. Ilyenkor a munka még tervezhető, nem kell azonnali dugulás elhárítást kérni és nem kell a vészmegoldásokhoz folyamodni. A kihívott szakember még több módszer közül választhat: magas nyomású mosóval, vagy csőgörénnyel is kitisztíthatja a duguláshoz közel álló csöveket. Fontos, hogy ebben az állapotban a dugulás elhárítás még teljesen tisztán, bontás és szennyvíz kiömlése nélkül történik. Ha sikerül időben felismerni a jeleket és akkor kitisztíttatni a csöveket, amikor az erősebb dugulás még nem következett be, azzal sok felesleges aggodalmaskodást és elég nagy költséget tud megtakarítani. Érdemes figyelni a jelekre és időben kihívni az ezzel foglalkozó szakembert a szennyvízcsövek tisztítására.

„Semmi kétség Sanya a segítség”

 

Dugulás elhárítás, fűtésszerelés +36 (70) 291-7864