Dugulás elhárítás és vízvezeték szerelés Budapesten és Pest Megyében
Dugulás elhárítási munkát és feladatokat Budapesten és Pest Megyében is vállalunk, lakosságnak és közületeknek egyaránt. A lefolyókban, csatornákban keletkezett dugulások nagyon sok meglepetést okozhatnak nekünk is szakembereknek, de főleg a hozzá nem értöknek igazán. Bárhol alakul ki dugulás (vécé, mosdó, mosogató, kád, zuhany, stb.) mi megoldjuk falbontás nélkül, korszerű dugulás elhárító gépeinkkel. Dugulás elhárítást vállalunk épületen belül, és kívül is.
Elképzelhető azért az is hogy dugulásnál mégis csak falat kell bontani, sajnos erre is volt már példa. Általában több dolog miatt lehetséges ez. Az első ok lehet, ha túl öreg a lefolyó és el van törve vagy repedezett. Másik, ok lehet, ha rosszul lett kiépítve (túl nagy vagy túl kicsi) a lejtése a lefolyónak, vagy kisebb mérettel építették, ki mint az előirt vastagság. Vagy ha már annyira le van vízkövesedve, le van zsírosodva, szűkülve a csatorna átmérője hogy csak roncsolással lehetne spirálozni. Akár gyökér benövése miatt is kialakulhat dugulás. Azért nem kell rögtön megijedni, mert túlnyomó többségben sikerült falbontás nélkül megoldani, elhárítani a dugulást. Mi azért mindent elkövetünk, hogy a dugulás miatt csak a legvégső esetben keljen a lefolyót a falból vagy a földből kibontani. Amire nagyon oda kell figyelni, hogy nem szabad a csatornába olyat bele dobni, ami nem oda való. Ne kerüljön a csatornába a lefolyóba, például ételmaradék vagy darabos áru, mert ezek könnyen duguláshoz vezetnek, mert sokkal könnyebben meg tudnak akadni a lefolyó csövébe. Egy kis oda figyeléssel, körültekintéssel elkerülhető és megelőzhető nagymértékben a dugulás. Ha meg mégis csak mindennek ellenére eldugult a lefolyó, akkor hívjon dugulás elhárító szakembert, minket.
„Semmi kétség Sanya a segítség”
Vízvezeték szerelés,dugulás elhárítás 60 20 491 5089